2009. március 17., kedd

The Second Coming (Watsu II.)

Ma, a termálmedencében döbbentem rá, hogy kitört a nyár. Lehunyt szemmel is láttam, ahogy szétterpesztik a csíkos napozóágyakat, kinyit a lángossütő és kavarog a fokhagyma nehéz illata a sűrű nyári levegőben, ahogy megszólalnak a táskarádiók, és mindenki ropogósra grillezteti magát a nappal. Apu ölbe vett és játszott velem végre, mert Apu olyan keveset ér rá évközben. De most vidrázott velem, mert vidrázni a legjobb, csak fogta fejem a vízben, én összeszorítottam a mancsaim a mellem előtt, és úsztam háton, bumfordin, áramvonalasan és kajánul. Aztán Apa ölbe vett, és Apa erős és biztos, fogta a kis vékony combjaim a nagy erős combjával, és hátradöntötte a fejem, hogy ringatózzak, miközben magasra emelte a kezem a vízből. Föööl meg le, ahogy egy szellő hintáztatja az ágat…

Közben Apa szól, hogy engedjem el magam… persze, ficánkolok megint, azt mondják, hogy nyughatatlan a gyerek… Na, jó, Apa biztos valami jót tervez, nekem meg igazából olyan jó csak lenni ernyedten, mint a rongybaba.

A fejemen érzem a zsebkendőt, hogy ne égjen meg a fejem búbja, a négy sarkán csomó, és Tomi bátyám bíztat a partról, hogy Dundi Fógel: picit kövér vagyok, igen, de olyan kicsattanóan egészséges, mint aki napi két narancs levét issza, és persze fityiszt mutatok neki. Futólag látom még Bornai Tibort, aki hamburgert eszik a mólón.

A táskarádiók recsegnek, és nagy a sor a lángosos előtt, de kit érdekel, ha Apa velem játszik, és kacagok, önfeledten, hogy ez jó, ahogy Apa brrr, brrr, mint a gép szánt velem a vízben jobbra-balra… a nyakába veszi a lábam és úgy enged el, mert tudja hogy nem fogok megfulladni, tartja fejem, mint kisbabakoromban. Apa a szememben egy hős személy, Apa kocsit hajt… De Apa most kihúzza lábam, aztán meg összecsomagolja. Apa, ez nem olyan jó, vigyél inkább hátiban, mert az nekem jár. Engem hátiban kell, hogy vigyenek.

Aztán az ölébe von, hátulról, én meg beleomlok az apaölbe. Itt minden jó, és biztonságos. Két oldalról kezdi masszírozni a nyakam. És felnyögök a brutális fájdalomtól – meg az izgalomtól. Apa abban a pillanatban átváltozik egy sötét hajú férfivá, aki a hálószobám sarkában sűrűsödött össze az éjszaka homályából. (Rém)álom, vágy és képzelet. Testes most is, de a test csak tömeg, nincs súlya a vízben – hogy is lehetne annak, aki árnyékokból sűrűsödött össze? Szorítanak a combjai, és ezek férficombok, és én nőként roppanok össze köztük. Aztán a nyakamra szorított kézzel emel ki derékig a vízből, és tudom, hogy így fogok meghalni, és el fogok élvezni a kezei között a haláltusámban, ahogy kontrollálja a lélegzetem. És löki ki a mérgeket és a vágyakat megint, a hasamon, az ágyékomon át, köpül az alfelemmel, ahogy oda-vissza lök a combján, a lábszárán. Én csak vakon engedelmeskedem, nőként, nem, nem is, rongy- és próbababaként, mert tudom, hogy amit tesz, az jó, és nekem ez a tudat a boldogság.

Aztán keresztre feszít a két kezével, miközben érzem a teste melegét a derekamtól lefelé, és lehunyt szemmel nézek végig a szomjúságtól haldokló növényeken, lefelé a hegyről. A por kavarog, és távolról látom, ahogy a nyár belovagol Jeruzsálembe. Nyár van. Tudom. Sőt, azt is, hogy odalenn, messze délen, az örökös napsütésben, a sivatag mélyén fojtón, sárgán vibrál az eljövendő…

William Butler Yeats: A második eljövetel

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

...ez ugrott be....talán nem véletlenül...


..."S én fejembe nyomva apa kalapján, megyek
egy telken átvágva, a megálló felé veled."....

romlasviragai írta...

Ez az egyik kedvencem Cseh Tamástól, nagyon megtisztelő, ha ez jutott eszedbe, köszönöm:).