Wellness

„…már kellemetlenül feszítik a hüvelyemet az ujjai, de meg vagyok hatva, mennyire célratörően és fegyelmezetten igyekszik megtalálni a titkos pontot, a bűvös ritmust, ahol átszakad a gát. Tud a gátról, őszintén megmondtam neki, hogy nehezen élvezek el. Szégyellem magam és zavarban vagyok, hogy nem tudok eléggé elengedve magam összpontosítani, fegyelmezetten megküzdeni az élvezetért – zavarban vagyok a figyelmes gondoskodástól, ahogy az összetört testemet óvja, mégis célratörően, keményen próbál kielégíteni, és egyszerűen, nyersen zavar az idegenség, ahogy először hatol belém a vágyával, a lényével, az illatával, az ujjaival. Megérzi bennem a visszahúzódást, az elernyedést.
- Jobban szeretnéd, ha megkorbácsolnálak? – halkan koppannak a szavai a hátam mögött.
- Igen - suttogom.
- Huszonötöt fogsz kapni. Hangosan, érthetően számold. A következőt csak akkor kapod, ha kimondtad a számot. Te diktálod a ritmust.
Nagyon előzékeny. Óvatos, finom, puhatolózó, lenyűgöz az intelligenciája. Az első csapás kissé bizonytalan.
- Egy – mondom hangosan.

Egyre kevésbé tétovák a következő csapások.
- Kettő, három, négy, öt… - felveszem a ritmust, szinte puskaropogásként jönnek a számok. Egyre csípősebben csapnak le a szálak.
- Kilenc, tíz, tizenegy, tizenkettő… - pontos, fegyelmezett tánclépésekként követik a számok az egyre intenzívebb csapásokat.
- Tizenhat, tizenhét, tizennyolc, tizenkilenc… - teljesen tűzbe jöttem, szinte úszom a fájdalomban.
- Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom – szinte ziháló, eksztatikus mantra a célegyenesben, aztán keményen koppan a vége:
- Huszonöt.
Tapintható a csend és a sóhaj is. A hátamra gördülök. Rámosolyogok, de közben csak azt érzem: helyreállt a világ rendje. A békesség kívül és belül összefolyik, és én feloldódom ebben a nedvességben.
Kissé zavartan néz rám, és gyengéden végigsimít az arcomon:
- Most simultál ki teljesen. Te most pihensz igazán. Neked ez egy wellness kúra.
- Igen – mosolygok szélesen, boldogan. – Mondtam, hogy én egy ilyen lájtos, napsugaras mazo vagyok, aki szeret békés, polgári életet élni a pálcájával, a korbácsával meg a kedves partnerével.
- Én ezt így nem mondanám – mondja eltűnődve. – Még soha nem hallottam ilyen kemény beszámolást. Szinte szívtad magadba, habzsoltad. Mint aki nagyon-nagyon ki van éhezve…
Aztán betakargatott óvatosan a nagy franciaágyon, én meg doromboltam elégedetten, és cirógatott az ablakon beáradó délutáni aranyfény…”